Megkezdték a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti,kabotázs feladatokat teljesítő járműve

2017.12.15.

Németországban a helyi hatóságok (BAG) megkezdték a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti, kabotázs árufuvarozási feladatokat teljesítő járművek ellenőrzését.

 kabotázsra vonatkozó 1072/2009/EK Rendelet 8. és 9. paragrafusának betartását, mely szerint 7 napon belül maximálisan 3 fuvarfeladat teljesíthető, ezentúl a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti áruszállító járművek esetében is ellenőrizni fogják.

 

Az információt köszönjük az MKFE csapatának.

Vissza

GYAKORI KÉRDÉS

Nemzetközibe járnak a kamionjaink be tudjátok jelenteni?

Számunkra nem okoz gondot sem a magyarországi sem egyéb tagországokba való munkavállalói bejelentés sem.

A bérszámfejtést követően a Ön kérésének megfelelően hagyományos papír alapon borítékban, (vagy anélkül) illetve Pdf. formátumba a cég részére küldve, vagy közvetlenül a munkavállaló saját e-mail címére jelszóval védet elektronikus formában, mellékeljük a jelenléti íveket, amely a tachográf kártya adatai alapján, a jogszabálynak megfelelően mutatja a vezetési és pihenőidőt, illetve kérés alapján a kért küldési formában a bérlapokat.

A kiszervezett tevékenység során nem kell  informatikai beruházásokat erőforrásokat, eszközöket, birtokolnia a vállalatnak, amiket abban az esetben kellene ha saját maga végezné a könyvelési, bérszámfejtési feladatokat. Ez által elkerülhető az adott tevékenységgel kapcsolatos felesleges tőkelekötés, így a vállalat likviditása fokozódik.

Alapesetben felkeressük leendő partnereinket és átbeszéljük a legfontosabb kérdéseket, tájékozódunk a rendelkezésükre álló GPS és egyéb szoftveres rendszerekről. Megbeszéljük az alkalmazottak jelenlegi munkaidejét, tachográf adatok alapján.

 

Természetesen és nem csak német nyelven, hanem angol nyelven is elkészítjük a kívánt bérjegyzéket kérésének megfelelően. 

A könyvelési és bérszámfejtési feladatoknak a kiszervezését azoknak ajánljuk, akik költséghatékonyságot szeretnének elérni az adminisztráció területén. Szeretnének folyamatos szakmai támogatást és tanácsadást kapni jogszabályi változásokról. Szeretnének olyan könyvelővel, bérszámfejtővel dolgozni  aki ismeri a szállítmányozási ágazat szabályait.


 

Igen, bérszámfejtés teljes cégre kiterjedően. Napi kapcsolatban állunk az általunk bérszámfejtett vállalkozások munkavállalóival, és válaszolunk azokra a kérdésekre, amelyeket felénk intéznek. A leggyakoribb kérdések a személyi jövedelemadóval, nyugdíjjal, gyermekellátásokkal, munkáltatói igazolásokkal és végrehajtói letiltással kapcsolatosak, amelyeket meg is válaszolunk, így könnyítve a helyzetüket.

Természetesen vállalunk, tisztában vagyunk vele, hogy nem minden munkavállaló tartozik az AETR jogszabály hatálya alá. Részünkről ez egy plusz tudás, hogy tudjuk kezelni az ágazati törvény alapján alkalmazott munkavállalók számfejtését is. Ismerjük az ágazati törvényt, tisztában vagyunk a tachográf adatok jelzéseivel, a vezetési és pihenőidő fogalmával. Rendelkezünk több szolgáltató GPS-rendszerével.  

Aetrbérszámfejtés

Ha kérdése, kérése vagy megjegyzése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon bizalommal munkatársunkhoz alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

 

Kapcsolat

+36-30-308-7506

infoberszamfejtes (kukac) gmail.com