Csúszós veszélyes utak munkaügyi szemmel

Csúszós veszélyes utak munkaügyi szemmel
2017.02.01.

A mai napon, nincs olyan hely Magyarországon, amit ne borítana összefüggő jégpáncél.Közúti közlekedésben az ilyen napok a legveszélyesebbek, legyen a közlekedő gyalogosan, vagy gépjárművel.

Nézzük mivel is nézünk szemben a zord időjárásnak köszönhetően a munkánk során.

Az egyre erősödő forgalom a sietés, a stressz során, vagy egyszerűen az emberek figyelmetlensége miatt bárkit érhet baleset közlekedés közben.  Amennyiben a munkavállalónkat baleset éri, nem fogunk pánikba esni, ha tudjuk mi a teendő ebben a helyzetben.

Mivel a szállítmányozás úton történik, a bekövetkezett baleset szemszögéből, mint alkalmazottat megbecsülve,  mint egy emberi élet fontosságát hangsúlyozva, a munkavállaló munkakörének következményeként könnyebb, vagy egész súlyos emberi sérülés mellet, jelentős anyagi kár is keletkezhet, ezért fontos a körülmény pontos tisztázása annak érdekében, hogy  a munkavállalónak a fizika és testi fájdalom mellet azonnali jogi segítségnyújtást tudjunk adni.     A jogi segítségnyújtás a körülmények tisztázásával kezdődik, mivel az fogja az ellátás alapját meghatározni.

Cikkünkben most nem térünk ki arra a körülményre, amikor más tagállam pl: német vagy osztrák területen történik a baleset a munkavállalónkkal.

A baleset üzemiségének elbírálásánál figyelembe kell venni a baleset összes körülményét (hol, mikor történt, hogyan következett be a baleset, stb.).

Ha társadalombiztosítási szempontból vizsgáljuk a baleset, akkor üzemi balesetnek tekinthető amely:

  • a biztosítottat (sérültet) a foglalkozása körében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben éri (munkabaleset), illetőleg 
  • munkába menet vagy onnan a lakására (szállására) menet közben elszenvedett baleset (munkavégzéssel összefüggő úti baleset), továbbá 
  • a biztosítottat közcélú munka végzése közben, valamint 
  • a biztosítottat egyes társadalombiztosítási ellátások igénybevétele során (keresőképtelenség, egészségkárosodás mértékének, rehabilitálhatóságának elbírálása céljából elrendelt, vagy a keresőképessé váláshoz szükséges egyéb vizsgálaton vagy kezelésen történt megjelenéssel összefüggésben) érte.

Munkavégzéssel összefüggő baleseteknél a baleset üzemi jellegének elbírálásánál annak van jelentősége, hogy a baleset munkavégzés során, vagy azzal összefüggésben következzen be.

A baleset üzemi jellegének elbírálásánál nincs jelentősége annak, hogy a baleset oka a munkáltató működésében rejlő ok volt, vagy az az üzem működési körén kívül eső valamilyen külső ok, elháríthatatlan erő (pl.: árvíz, tűzvész, stb.) miatt következett be. Üzeminek minősül a baleset akkor is, ha azt a munkavállaló figyelmetlensége, felelőtlensége, gondatlansága okozta, hiszen ezzel a munkáltató elmulasztotta a megfelelő ellenőrzési, munkavédelmi feladatai ellátását.

Úti baleseteknél a baleset akkor minősíthető üzemi balesetnek, ha a baleset munkába menet vagy onnan a lakására (szállására) menet közben éri a sérültet. Az úti baleset üzemiségének elbírálásakor figyelemmel kell lenni, hogy munkába, illetve hazafelé menet a lehető legrövidebb úton, indokolatlan megszakítás nélkül történjen az utazás.

Kihangsúlyozzuk azonban, hogy a balesetek kivizsgálása során egyáltalán nem jogosult baleseti

ellátásra az, aki sérülését szándékosan okozta.

Ha már bekövetkezett a baleset, akkor mindenképpen üzemi baleseti jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

A munkáltatónak minden bejelentett, illetve tudomására jutott balesetről meg kell állapítania, hogy munkabalesetnek tekinti-e. Ha nem tekinti munkabalesetnek, akkor erről és a jogorvoslat lehetőségéről a sérültet, halálos baleset esetén a hozzátartozót értesítenie kell.

Azt, hogy a baleset társadalombiztosítási szempontból is üzemi balesetnek minősül-e, a baleseti táppénz megállapítására jogosult szerv határozattal állapítja meg. 

A határozatnak tartalmaznia kell, hogy mikor történt a baleset és milyen egészségkárosító következményekkel járt.

A határozatot az eljáró szerv közli a biztosítottal, a kezelőorvossal és a keresőképtelenséget elbíráló orvossal (háziorvos). A határozatot a betegnek meg kell őriznie, és a baleseti egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor be kell mutatnia. 

Az üzemi baleset elismerésére vonatkozó kérelmet a munkáltatónál működő társadalombiztosítási kifizetőhelyhez, vagy a munkáltató székhelye szerinti illetékes járási hivatalhoz kell benyújtani.

 

Vissza

GYAKORI KÉRDÉS

Szeretnék egy saját céget, én vezetném a kamiont, de félek.Tudtok nekem segíteni mi legyen most?

Sajnos a félelmeden nem tudunk segíteni, ha te nem érzed magad elég "erősnek és talpraesettnek", hogy saját céged, vállalkozásod legyen, mi nem fogjuk azt mondani neked, hogy legyen, de ha meghoztad a döntésed és belevágsz a saját céged megalapításában, könyvelőirodánk garantálja, hogy teljes mellszélességgel vállalkozásod érdekeit fogjuk szem előtt tartani és segítünk az elindulásban.

Hol találkozhatunk veled?

Személy szerint velem több szakmai rendezvényen is találkozhatok, mivel rendszeresen részvevői vagyunk, továbbá a FUVINFO Iroda által szervezett Árufuvarozói alapképzés, továbbképzés során találkozhatnak velem a tanfolyam keretein belül.

Minden dokumentumot elkészítettek?

Igen, bérszámfejtés teljes cégre kiterjedően. Napi kapcsolatban állunk az általunk bérszámfejtett vállalkozások munkavállalóival, és válaszolunk azokra a kérdésekre, amelyeket felénk intéznek. A leggyakoribb kérdések a személyi jövedelemadóval, nyugdíjjal, gyermekellátásokkal, munkáltatói igazolásokkal és végrehajtói letiltással kapcsolatosak, amelyeket meg is válaszolunk, így könnyítve a helyzetüket.

Nemzetközibe járnak a kamionjaink be tudjátok jelenteni?

Számunkra nem okoz gondot sem a magyarországi sem egyéb tagországokba való munkavállalói bejelentés sem.

Milyen formában jutnak el a bérlapok a munkavállalókhoz?

A bérszámfejtést követően a Ön kérésének megfelelően hagyományos papír alapon borítékban, (vagy anélkül) illetve Pdf. formátumba a cég részére küldve, vagy közvetlenül a munkavállaló saját e-mail címére jelszóval védet elektronikus formában, mellékeljük a jelenléti íveket, amely a tachográf kártya adatai alapján, a jogszabálynak megfelelően mutatja a vezetési és pihenőidőt, illetve kérés alapján a kért küldési formában a bérlapokat.

Könyvelés, bérszámfejtés kiszervezésének előnyei

A könyvelési és bérszámfejtési feladatoknak a kiszervezését azoknak ajánljuk, akik költséghatékonyságot szeretnének elérni az adminisztráció területén. Szeretnének folyamatos szakmai támogatást és tanácsadást kapni jogszabályi változásokról. Szeretnének olyan könyvelővel, bérszámfejtővel dolgozni  aki ismeri a szállítmányozási ágazat szabályait.


 

Nekünk német bérlapra van szükségünk, tudnak ilyet adni nekünk?

 

Természetesen és nem csak német nyelven, hanem angol nyelven is elkészítjük a kívánt bérjegyzéket kérésének megfelelően. 

Milyen adatokra van szükség?

Igyekszünk a legkevesebb adatott bekérni cégétől, és amennyiben rendelkezik megfelelő informatikai háttérrel még kevesebb gondja lesz az adatok megküldésével.

Aetrbérszámfejtés

Ha kérdése, kérése vagy megjegyzése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon bizalommal munkatársunkhoz alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

 

Kapcsolat

+36-30-308-7506

infoberszamfejtes (kukac) gmail.com