Változik a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályozás

Változik a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályozás
2020.08.17.

Változik és a tagállamokra egységesen vonatkozó új szabályozás kerül bevezetésre a vezetési és pihenőidők előírásainak tekintetében, amely már 2020. augusztus 20-tól életbe is lép.

Az Európai Parlament július 9-én fogadta el az uniós közúti szállítási  ágazatot érintő  új szabályokat.

Az új szabály módosítja egyrészt a 61/2006 EK rendeletnek  a napi és vezetési időre,  a minimális szünetre, és a pihenőidőre vonatkozó követelményeket, továbbá  meghatározták  a menetíró készülékkel történő helymeghatározás 165/2014/EU  rendeletet. 

 

Első szabály alapján vezetési és pihenőidő túllépése

 

Az augusztus 20-tól bevezetésre kerülő új szabályok értelmében a járművezető kivételes körülmények között eltérhet a napi vezetési idejét egy órával túllépheti, hogy elérje a munkáltató működési központját vagy saját tartózkodási helyét, annak érdekében hogy ott pihenőidőt vegyen ki.

 

Második szabály alapján vezetési és pihenőidő túllépése

 

A másik szabály értelmében a járművezető legfeljebb két órával túllépheti a vezetési és pihenőidőt ha a meghosszabbított vezetési idő előtt legalább 30 perces megszakítási időt tartott közvetlenül annak érdekében, hogy elérje a lakóhelyét vagy a működési helyét.

Az eltérés okát a vezetési és pihenőidő túllépésért a gépjárművezetőnek a menetrögzítő lapon, vagy a menetíró készülékből kinyomtatott tachográf szalagon fel kell tüntetni, legkésőbb a megálláskor, az úti cél elérésekor.

A túlvezetés idejét kompenzálni kell a vezetési idővel meghosszabbított egyenértékű pihenőidővel. Több fős személyzet esetén a nem dolgozó  tehergépjármű vezető megtarthatja a 45 perces szünet és egy másik járművezető által vezetett járműben abban az esetben ha a szünetet tartok járművezető nem  végez munkát.

 

Mi változik a tagállamok határátlépése után

 

2022 február 2-tól a járművezetőnek be kell írni a digitális menetíró készülék be az országkód betűjelét  a tagállami határátlépését követően. 

Fontos változás még hogy a szállítási vállalkozásnak úgy kell megszervezni a járművezetők munkaidejét, hogy azok minden négy egymást követő hétből álló időszakban vissza tudjanak térni a munkáltató székhelye szerinti tagállamban található telephelyre.

 

Menetíró készülékkel történő helymeghatározás

 

A változást a Parlament elfogadta, és az 561/2006/EK  rendeletben meghatározza a napi pihenőidő és a menetíró készülékkel történő helymeghatározás tekintetében a 165/2014/EU rendelet módosítását. 

 

Adatrögzítő lapok bemutatása

 

A jelenleg hatályos jogszabály rendelet kimondja, hogy a gépjárművezetőnek be kell tudni mutatni az adott napon és azt megelőző 28 napban használt adatrögzítő lapokat kézi feljegyzéseket. 

A bevezetésre kerülő  új szabály a közúti ellenőrzésekhez kapcsolódó azon előírás miszerint a gépkocsivezetőnek be kell tudni mutatni az adott napon és azt megelőző 28 napban használt adatrögzítő lapokat 2024 december 31 től megváltozik és 56 napra emelkedik a tachográf adatok felmutatásának  napja.

 

2026. július 1-től új szabály a járművek össztömegére vonatkozóan

 

2026. július 1-től újabb szabály lép életbe amely a nemzetközi fuvarozási vagy kabotázs műveletek keretében végzett árufuvarozásra fog vonatkozni, és az új szabály alapján meghatározza a jármű legnagyobb össztömege pótkocsival vagy fél pótkocsival meghaladja a 2,5 tonnát.

 

Jogszabály változások között irodánk segít eligazodni

 

A mobilitási csomag rendelettel meghatározott jogszabály változás 2026-ig folyamatos lesz, minden évben kell a vállalkozásoknak a mobilitási csomagnak megfelelően a jogszabályt követnie. Szolgáltatásaink keretében segítjük a vállalkozásokat, hogy naprakészek legyenek jogszabály változásokban. 

A bevezetésre kerülő rendelet változásairól folyamatosan tájékoztatjuk, informáljuk ügyfeleinket. 

Vissza

GYAKORI KÉRDÉS

Nemzetközibe járnak a kamionjaink be tudjátok jelenteni?

Számunkra nem okoz gondot sem a magyarországi sem egyéb tagországokba való munkavállalói bejelentés sem.

Igen, bérszámfejtés teljes cégre kiterjedően. Napi kapcsolatban állunk az általunk bérszámfejtett vállalkozások munkavállalóival, és válaszolunk azokra a kérdésekre, amelyeket felénk intéznek. A leggyakoribb kérdések a személyi jövedelemadóval, nyugdíjjal, gyermekellátásokkal, munkáltatói igazolásokkal és végrehajtói letiltással kapcsolatosak, amelyeket meg is válaszolunk, így könnyítve a helyzetüket.

A bérszámfejtést követően a Ön kérésének megfelelően hagyományos papír alapon borítékban, (vagy anélkül) illetve Pdf. formátumba a cég részére küldve, vagy közvetlenül a munkavállaló saját e-mail címére jelszóval védet elektronikus formában, mellékeljük a jelenléti íveket, amely a tachográf kártya adatai alapján, a jogszabálynak megfelelően mutatja a vezetési és pihenőidőt, illetve kérés alapján a kért küldési formában a bérlapokat.

Sajnos a félelmeden nem tudunk segíteni, ha te nem érzed magad elég "erősnek és talpraesettnek", hogy saját céged, vállalkozásod legyen, mi nem fogjuk azt mondani neked, hogy legyen, de ha meghoztad a döntésed és belevágsz a saját céged megalapításában, könyvelőirodánk garantálja, hogy teljes mellszélességgel vállalkozásod érdekeit fogjuk szem előtt tartani és segítünk az elindulásban.

Természetesen vállalunk, tisztában vagyunk vele, hogy nem minden munkavállaló tartozik az AETR jogszabály hatálya alá. Részünkről ez egy plusz tudás, hogy tudjuk kezelni az ágazati törvény alapján alkalmazott munkavállalók számfejtését is. Ismerjük az ágazati törvényt, tisztában vagyunk a tachográf adatok jelzéseivel, a vezetési és pihenőidő fogalmával. Rendelkezünk több szolgáltató GPS-rendszerével.  

 

Természetesen és nem csak német nyelven, hanem angol nyelven is elkészítjük a kívánt bérjegyzéket kérésének megfelelően. 

Igyekszünk a legkevesebb adatott bekérni cégétől, és amennyiben rendelkezik megfelelő informatikai háttérrel még kevesebb gondja lesz az adatok megküldésével.

A könyvelési és bérszámfejtési feladatoknak a kiszervezését azoknak ajánljuk, akik költséghatékonyságot szeretnének elérni az adminisztráció területén. Szeretnének folyamatos szakmai támogatást és tanácsadást kapni jogszabályi változásokról. Szeretnének olyan könyvelővel, bérszámfejtővel dolgozni  aki ismeri a szállítmányozási ágazat szabályait.


 

Aetrbérszámfejtés

Ha kérdése, kérése vagy megjegyzése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon bizalommal munkatársunkhoz alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

 

Kapcsolat

+36-30-308-7506

infoberszamfejtes (kukac) gmail.com