Új bírságrendelet gyakorlati szemmel
Tények, ami alapján bírság, és közúti fuvarozó jó hírnevének elveszítése a tét.
Az 1071/2009/EK rendelet 6. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja a Bizottság számára, hogy készítse el a közösségi jogszabályok azon súlyos megsértéseinek kategóriáit, típusait és súlyossági fokát meghatározó jegyzéket, amelyek – a szóban forgó rendelet IV. mellékletében meghatározottakon túl – az adott közúti fuvarozási vállalkozás vagy szakmai irányító jó hírnevének elveszítését eredményezhetik.
Ebből a célból a Bizottságnak meg kell határoznia a jogsértések súlyosságának fokát utalva az életveszély vagy súlyos sérülés kockázatára, valamint a jogsértések előfordulásának azon gyakoriságát, amelyen túl az ismételten elkövetett jogsértést súlyosabbnak kell tekinteni.
AETRbérszámfejtés: Súlyos jogsértések típusai
A súlyos jogsértések kategóriáit, típusait és súlyossági fokát meghatározó elkészítendő jegyzéknek az 1071/2009/EK rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti területekre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos jogsértéseket kell magában foglalnia.
A tagállamoknak figyelembe kell venniük az ilyen jogsértésekre vonatkozó információkat, amikor prioritásokat határoznak meg a fokozott kockázatot jelentő vállalkozásokra irányuló ellenőrzések tekintetében.
Az elfogadandó intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a jogsértések súlyosságának értékelése és a jogsértéseknek az adott közúti fuvarozási vállalkozás vagy szakmai irányító jó hírnevével kapcsolatos hatása tekintetében biztosítható legyen az átláthatóság, a méltányosság és a jogbiztonság.
Ugyanakkor a tagállamok illetékes hatóságainak hatáskörébe tartozik azon teljes nemzeti közigazgatási eljárás lefolytatása, amely keretében eldöntik, hogy egy-egy konkrét esetben arányos válaszlépés-e a jó hírnév elveszítése.
Ezeknek a nemzeti vizsgálati eljárásoknak adott esetben magukban kell foglalniuk az érintett vállalkozás telephelyeinek ellenőrzését is. A jó hírnévvel kapcsolatos értékelés során a tagállamoknak figyelembe kell venniük a vállalkozás, a szakmai irányítók és más releváns személyek magatartását.
Tekintettel, hogy a vizsgálati eljárás során a vállalkozások telephelyeinek ellenőrzésére kerül sor, ahol a munkaügyi és bérszámfejtési, idevonatkozó vezetési és pihenőidőket is ellenőrizhetik, ebben az esetben fontos, hogy a bírságrendeletben figyelemmel kísérjék az alkalmazottak munkaidőre és vezetési időre vonatkozó munkaidejének betartását, betartatását, illetve az egyes tételekre kiszabható bírságtételeket, annak ellenére, hogy a vezetési és pihenőidő megsértéséhez kapcsolódó legenyhébb szabályszegések bírságtétele csökkent, az engedélynélküli tevékenység végzéséhez kapcsolódó tételek emelkedtek, egyes tételek pedig újonnan kerültek beemelésre a közigazgatási bírságolási körbe.
Az egyik ilyen tétel, amikor a munkáltató meghamisítja a munkaidőre vonatkozó információkat vagy megtagadja azoknak a vizsgáló tisztviselő rendelkezésére bocsátását. Fontos tudni, hogy a munkaidőre vonatkozó információkat a bérlapon is szerepeltetni szükséges.
A munkaidőre vonatkozó szabályok meghamísítása esetén munkáltatónak tisztábban kell a lennie azzal, hogy a 156/2009. (VII. 29.) Korm. 4/A. melléklete alapján bírság fizetési kötelezettsége állhat fent egy esetleges ellenőrzés során.